1. Skip to Menu
  2. Skip to Content
  3. Skip to Footer

Beszámoló a Skót Református Egyház gyermektalálkozójáról

PDF Nyomtatás E-mail

2009. december 06. vasárnap, 20:54



„Mert ahogyan a test egy, bár sok tagja van, de a test valamennyi tagja, noha sokan vannak, mégis egy test, ugyanúgy a Krisztus is […] Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és egyenként annak tagjai” – 1Kor 12, 12. 27.

 

2009. október 10-13 között a Magyarországi Református Egyház képviseletében egy háromtagú delegáció vett részt a Skót Református Egyház évente megrendezésre kerülő gyermektalálkozóján (9-11 évesek). Baráth Balázs és Virányi Márton gyermekek, és felnőtt kísérőjük, Iszlai Endre lelkipásztor mindannyian a Debrecen-Nagytemplomi Református Egyházközség tagjai. A találkozó helyszíne ebben az évben Iona szigete volt, ahol a keresztyénséget Skóciába hozó Szent Colomba által alapított apátság, a kolostor és az ifjúsági központ adott otthont a több mint 140 résztvevőnek. A magyar vendégek - Közép-Kelet Európa egyetlen delegációja – mellett zambiai, kenyai, malawi, új-zélandi és természetesen nagyszámú skót résztvevője volt a találkozónak.

 

A találkozó központi témája ebben az évben az „Egység és sokszínűség” („One and Many”) volt. A szervezők erre a gondolatra építették fel a programokat és a különböző játékos foglalkozásokat, illetve a napi két áhitatot. Ahogyan az a korábbi években is történt a 4 napos rendezvény célja nem csupán a találkozás és kapcsolatteremtés volt, hanem egyrészt a gyermekek szentírásismeretének elmélyítése és hitbeli megerősítése, valamint az egyházi életbe, az istentiszteletekbe való hatékony bekapcsolása. A szervezők szerint ugyanis a tapasztalat azt mutatja, hogy ma a gyermekek, mint a naivitás és humanizmus megtestesítői csupán a szórakoztatás eszközei az egyházban. Úgy az istentiszteletek liturgiájában, mint az egyház bel-, és külmissziójában igazán jelentős, értékes szolgálatot a fiatalok nem kapnak. Nos, az idei találkozó alkalmával éppen ezt az idejétmúlt, merev gyermek-képet próbálták lerombolni és mind a gyermekekben, mind a jelenlévő felnőttekben (lelkipásztorokban, hitoktatókban, önkéntesekben) kialakítani egy pozitív, az Isten által szolgálatra elhívott gyermek-képet. Ennek értelmében például a gyermekek kiemelt figyelmet és szerepet kaptak a találkozón az áhitatok alakításában, kézügyességük eredménye plakátokra került, zenei tehetségükkel pedig az énekes és hangszeres szolgálatot építhették.

A találkozó központi üzenete azonban nem csupán a gyermekek szolgálatára hívta fel a figyelmet, hanem a külföldi vendégek által a kulturális, nép-nemzeti sokszínűségre is. Sokféle népből és kultúrából érkeztünk, mégis Krisztus által, Krisztusban egyek lehetünk. Ezt a hatalmas igazságot tapasztalhattuk meg együtt énekelve és szolgálva az istentiszteleteken: magyarok és új-zélandiak, skótok és afrikaiak. Különböző nyelveken szóltunk mégis egy nyelvet beszéltünk: a szeretet nyelvét.

A találkozó záró istentiszteletén a Skót Református Egyház első embere, William Hewitt moderátor szolgált, aki rövid prédikációjában a gyermekeknek Isten szolgálatára való elhívásáról beszélt. Küldetésnyilatkozatában eme szolgálat fontosságára és értékére hívta fel a figyelmet, bátorítva a jelenlévőket a gyermekek szükségszerű szolgálatának felismerésére, illetve elismerésére.

Lelkipásztorként, ifjúsági munkatársként eredményesnek és hasznosnak látom az ilyen találkozókat. Korunk rendkívül fontos gyermek-, és ifjúsági munkájához ötleteket és bátorítást kíván adni mindnyájunknak. Remélem, hogy a jövőben is lesz alkalma egyházunk gyermek-, ifjúsági munkával foglalkozó lelkészeinek, hitoktatóinak résztvenni ezen vagy az ehhez hasonló konferenciákon, találkozókon. Érdemes lenne továbbá egyházunknak is gondolkodni hasonló kezdeményezésekben, egyházmegyei, kerületi vagy akár országos gyermek-, illetve ifjúsági találkozókat szervezni. Hazatérve ugyanis a gyermekeken látom, hogy mit jelentett számukra ez a találkozó, milyen élményekkel és érzésekkel, de főleg lelkesedéssel és tenni, szolgálni akarással tértek haza családjukba, illetve gyülekezetükbe. Istennek legyen hála mindezért.

Iszlai Endre
Debrecen

 

Esperesi Hivatal


Vad Zsigmond esperes

Csabina Sándor főgondnok 

4026 Debrecen,
Kálvin tér 17.

Tel.:52/535-971
Fax :52/535-972
hivatal@derefem.hu

Szavazás

2010. március 27-én megrendezett egyházmegyei ifjúsági nap legjobb programja volt:

 

 

 


  Eredmények

Élő közvetítés a Nagytemplomból.
Istentisztelet vasárnap
10 órától.
Itt.

Tulajdonos

A Debreceni Református Egyházmegye hivatalos honlapja

Kiadja

A Debreceni Református Egyházmegye Esperesi Hivatala

Szerkesztőség

Tartalmi felelős:

Hírszerkesztő: 
szerk@derefem.hu

A honlapot készítette

Szilágyiné Asztalos Éva